Elindult a nevezés a Szent Patrik-napi programokra

2018. márciusában négynapos hosszúhétvégére esik a már hagyományosnak mondható, 2018. március 18-án harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Patrik-napi futás. Ez még nem minden, ugyanis ebben az évben újabb sportággal bővül a kínálat. A tervek szerint 4-6 órás floorball is lesz, ami szintén nem verseny, hanem egy jó hangulatú sportesemény szervezése a cél.

A futás útvonala a tervek szerint változatlan marad, csak a belvárosban zajló felújítások miatt lehetnek esetlegesen kisebb változások. A jótékonyság célja idén két család segítése. Ezért is számítunk ebben az évben még több futó, és jótékonykodó megjelenésér. Borsodi Máté, és Tóth Tomika történetét a soproniak jól ismerik, aki esetleg mégsem az ide kattintva olvashat kicsit részletesebben róluk.

A III. Szent Patrik-napi jótékonysági futásra ide kattintva tudtok nevezni.

Egyesületünk 2017 októberében elindított Sopronban felsős diákok részére floorball foglalkozásokat, amelyen már volt, hogy majdnem 20-an vettek részt. Edzések heti két alkalommal vannak a Szent Orsolya Gimnázium tornatermében. Ezen felbuzdulva, és mert mi az egyesület tagjai is heti 1 lkalommal járunk floorballozni úgy gondoltuk ebben az évben nem csak a futás, de a csapatsportok szerelmeseinek is adunk lehetőséget a mozgásra. Március 17-én 3 fős csapatok fognak a megmérkőzni egymással a kispályás floorball szabálya szerint, erre az eseményre jelentkezni pedig itt lehet.

Arra is van lehetőség cégek, illetve magánszemélyek számára, hogy a Paddy Sportegyesület tevékenységét támogassák, erről részletes információkat itt találhatnak azok, akik fontosnak tartják a tömegsportot, és szimpatizálnak eddigi tevékenységünkkel.

 

Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinken!

 

No Replies to "Elindult a nevezés a Szent Patrik-napi programokra"


    Got something to say?