Átadtuk az EKG készüléket

Átadtuk az EKG készüléket a Soproni Gyógyközpont Gyermekosztályának!

A március 19-én rendezett II. Szent Patrik-napi jótékonysági Futáson több mint 600 ezer forintot gyűjtöttünk a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának alapítványa, az Aranytallér Gyermekeinkért Alapítvány számára.

Ahogy terveztük egy gyermekek számára készített EKG készülékre fordította az alapítvány az átutalt összeget. A gyógyászati eszköz nagyjából 600 ezer forintba került, így a kevés fennmaradó összegeből a kórház – saját belátása szerint – a készülékhez tartozó kiegészítőket vásárol majd.

sdr

Az átadásra 2017. június 6-án, kedden délután került sor. Az eseményen a Paddy Sportegyesület és a kórház képviselői is jelen voltak természetesen. Az intézmény részéről a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály megbízott osztályvezető főorvosa, dr. Tóth Gergely vette át a készüléket. Kis csapatunk egy emléklapot kapott cserébe, hogy mindig emlékezzünk rá, mire is képes egy közösség, ha összefog.

Nagyon nagy köszönettel tartozunk a #decathlon soproni áruházának és vezetőjének, Cseh Szombati Flórának, akik – az akkor még alakulóban lévő – egyesületünk mellé álltak és támogattak minket, hogy elérjük a céljainkat. Valamint a Soproni Sporthivatalnak, mely szintén támogatja kezdeményezéseinket az elejétől fogva.

cof

Emellett természetesen köszönet annak a több száz futónak és adakozónak, akik a vasárnap délelőttjüket arra szánták, hogy a rendezvényt meglátogassák és támogassanak egy jó ügyet, és más egészségét.

Köszönjük mindenkinek a segítséget, reméljük, hogy a készülék sokáig és sok gyereket fog szolgálni.

Mi pedig annyit ígérhetünk, hogy nem ez volt az utolsó jótékonysági akciónk…

No Replies to "Átadtuk az EKG készüléket"


    Got something to say?